A teremben olyan csend lett, hogy hallani lehetett a fényképezőgépek kattogását.
Márk kézbe vette a mikrofont.
— Ma este egy olyan nő van mellettem, akit én választottam.
A tömegben valaki meglepetten felszisszent.
Anna szíve olyan erősen vert, hogy alig kapott levegőt.
Márk nem szerelemről beszélt.
Nem romantikáról.
És nem egy szépen felépített történetről a sajtó számára.
Hanem azokról az emberekről, akiket senki sem vesz észre.
Akik éjszaka irodákat takarítanak.
Akik műszak előtt csendben letörlik a könnyeiket.
Akik úgy élnek, mintha nem lenne joguk elfáradni.
— A legveszélyesebb dolog ezen a világon — mondta Márk — az őszinteség. Főleg ott, ahol mindenki maszkokat vásárol magának.
A hangja nyugodt volt.
De az egész terem megdermedt.
Anna nézte őt… és hirtelen megértette:
Márk nem játszik szerepet.
Ez valóban fontos neki.
Amikor visszatért hozzá, Anna halkan megszólalt:
— Ezt előbb is elmondhattad volna.
Márk szomorúan elmosolyodott.
— Féltem, hogy nem maradsz.
Anna felemelte a tekintetét.
— De itt vagyok.
Márk pillantása egy pillanatra teljesen megváltozott.
Meleggé.
Őszintévé.
Ekkor lépett oda hozzájuk Bence Kovács — Márk üzleti partnere, akiről nem sok jót beszéltek.
Túl udvariasan mosolygott.
— Márk — mondta lassan. — Ez most egy új PR-fogás?
Anna megérezte a feszültséget.
Márk hallgatott.
És ekkor Anna lépett előre.
— Furcsa ezt hallani valakitől, aki egész életében mások figyelméből élt.
Bence arca megfeszült.
Néhány vendég majdnem félrenyelte a pezsgőt.
Márk lassan Annára nézett.
És először az este folyamán igazán elmosolyodott.
Nem a kameráknak.
Hanem neki.
Amikor Bence elsétált, Márk halkan megszólalt:
— Nem kellett volna megvédened.
— De akartalak.
Mindketten elhallgattak.
Mert ez túl őszinte volt.
Később kimentek a teraszra, távol a vakuktól és az emberek hangjától.
A város alattuk hideg fényekben ragyogott.
Márk óvatosan megfogta Anna kezét.
Nem a látszat kedvéért.
Nem a sajtónak.
Őszintén.
— Egész életemben emberek vettek körül — mondta halkan. — De soha nem éreztem magam kevésbé magányosnak.
Anna megszorította az ujjait.
— Én sem.
És abban a pillanatban odabent kitört a botrány.
3. rész — Az igazság, ami túl sokba került
A vendégek telefonjai egyszerre kezdtek rezegni.
A hírek pillanatok alatt elterjedtek.
„Márk Farkas milliárdos egy takarítónővel érkezett a gálára.”
„Botrány a jótékonysági esten.”
„Valódi érzelmek vagy olcsó színjáték?”
Anna úgy érezte, mintha kicsúszna alóla a talaj.
Ismerte ezt a tekintetet.
Amikor az emberek azt hiszik, hogy az értékedet a ruhád ára határozza meg.
— Most kezdődik — mondta halkan.
Márk nyugodtan nézte a telefonok képernyőit.
Aztán egyszerűen kikapcsolta a sajátját.
— Hadd beszéljenek — mondta.
— Nem érdekel?
Márk ránézett.
— Dehogynem. Félek.
Ez jobban meglepte Annát bárminél.
Mert az erős férfiak nem szoktak félni.
Legalábbis nem vallják be.
— Akkor miért csinálod ezt?
Márk néhány másodpercig hallgatott.
— Mert hosszú évek óta először találkoztam valakivel, aki mellett nem kell megjátszanom magam.
Anna mellkasa összeszorult.
És akkor végre megértette:
Márk soha nem volt hideg.
Csak rettenetesen magányos.
A hallban már újságírók vártak rájuk.
Vakuk.
Kiabálás.
Kérdések.
— Márk! Ez csak PR?
— Ki ez a nő?
— Tényleg együtt vannak?
Anna ösztönösen hátralépett.
De Márk erősebben fogta meg a kezét.
És nem engedte el.
— Gyere — mondta halkan.
— Hová?
A férfi hangja kissé megremegett.
— Oda, ahol többé nem kell hazudnunk.
Anna sokáig nézte őt.
A férfit, akit a világ elérhetetlennek hitt.
Hidegnek.
Megközelíthetetlennek.
És most előtte állt egy ember, aki csak attól félt, hogy elveszít valakit, aki valódi.
És Anna életében először nem érezte magát kevésnek.
Hanem szeretve.
Szerintetek valóban lehet boldog két ember, akik teljesen különböző világokból jöttek?
És ti képesek lennétek szembemenni mindenki véleményével azért, aki mellett igazán önmagatok lehettek?